Tévhitek

Amivel egyáltalán nem érdemes próbálkozni

,,Mindössze néhány métert mentem az autóval.”
A rendőrséget egyáltalán nem érdekli az Ön által megtett távolság. Egyrészről azért, mert ilyenkor egyből mindenki azzal védekezne, hogy csak a szomszédba szeretett volna átmenni, amit egy készséges, jó szomszéd akár még ,,alá is támasztana”. Másrészről pedig a vonatkozó jogszabály megfogalmazásában egyáltalán nem szerepel az, hogy az ittas vezetésért kiszabandó büntetés a megtett út hosszának a függvénye lenne. Ennél fogva tehát a felelősségre vonás szempontjából közömbös az, hogy az elkövető csak pár száz métert tett meg hazafelé a kocsmából a szomszédos utcába, avagy a 20 km-re levő másik településre igyekezett haza lefeküdni egy átmulatott éjszaka után.

Az egy pohár sör/bor/pálinka esete
Első olvasatra talán még jó védekezésnek is tűnhet, ám valójában nem az. Természetes emberi reakció, hogy szorult helyzetekben az ember próbálja menteni a menthetőt és igyekszik kevesebb alkohol elfogyasztásáról számot adni, mint ami a valóság. Az az igazság, hogy a nyomozó hatóság ugyan előszeretettel kérdez az elfogyasztott alkohol mennyiségéről, azonban ennek nem sok a szerepe az eljárásban. A bíróság által kiszabott büntetést nem az fogja meghatározni, hogy Ön a vallomása megtételekor mennyi elfogyasztott alkoholmennyiséget közöl, hanem az, hogy a hiteles légalkoholmérő berendezés vagy a vér(vizelet)vétel milyen eredményt mutatott, amire Önnek egyáltalán nincs ráhatása.

Minél később fordul szakavatott ügyvédi segítségért annál nehezebb helyzetbe kerülhet! Forduljon segítségért azonnal!

Vezetés tagadása
Szintén teljesen felesleges és kilátástalan próbálkozás, amikor az elkövető azt gondolja, kibújhat a felelősség alól, ha azt mondja nem ő vezette a járművet. Ilyenkor a hatóság megkérdezi, hogyha nem Ön, akkor ki vezette a járművet? Ha pedig Ön megnevez egy másik személyt, akkor az eljárás csak feleslegesen tovább bonyolódik, húzódik, és könnyen előfordulhat, hogy sokkal hamarabb vége lenne az ügyének, ha már az elején együttműködött volna a hatóságokkal és nem akart volna kibújni a felelősség alól azzal, hogy nem ismeri el a vezetés tényét.

,,Aznap nem is fogyasztottam alkoholt, csak tegnap.”
Ez a mondat is ismerős lehet, hiszen sokszor ez az első, amit egy ittas vezető a védekezése alapjául felhoz, várva ezzel a felelősségre vonásának az elmaradását. A valóság az, hogy ez ugyancsak semmit sem számít. A lényeg nagyon egyszerűen az, hogy az adott pillanatban van-e a szervezetében olyan mennyiségű alkohol, ami a bűncselekményi határértéket eléri vagy sem. A jelenleg hatályos törvényi szabályozás ugyanis már csak azt a határértéket állapítja 

meg, amelyen felül az elkövető személyes adottságaitól (testsúly, egészségi állapot, gyomortartalom, alkoholfogyasztás ideje) függetlenül már olyan szintű alkoholos befolyásoltság áll fenn, amelyet a törvény bűncselekményként definiál. Így a hatóságoknak csakis azt kell vizsgálniuk, hogy az elkövető szervezetében már vezetéskor volt-e olyan mennyiségű szeszes ital, amely az adott mérési eredményt előidézhette.

,,Nem ettem semmit!” vagy ,,Nagyon sokat ettem!”
Ha az alkoholon kívül a gyomorban egyéb étel is található, akkor a szervezetnek az alkohol lebontása mellett az étel lebontásába is energiát kell fektetnie, ami azt eredményezi, hogy az alkohol sokkal később ürül ki teljesen a szervezetből, mint esetlegesen üres gyomornál. Üres gyomor esetében tehát gyorsabban játszódik le a folyamat, de összességében elmondható, hogy az alkoholszint csökkentésében nem a gyomornak, hanem a májnak van szerepe. Ismeretesek olyan segédeszközök (pl.: koffeintabletta, különféle pirulák, italok stb.), amelyek a bennük lakozó tartalomnak köszönhetően az idő töredéke alatt eltüntetik a szervezetből az alkoholt, ez azonban nem igaz. Ezek a gyógyszerek, pirulák az alkohol lebontásában nem játszanak szerepet, hanem kizárólag az alkoholnak a szervezetre gyakorolt káros hatásait enyhíthetik az ember agyában, alkoholt azonban bármennyire is szeretnénk, nem bontanak le. Ilyen tipikus ,,varázsital” a kávé. Ez azonban szintén hatástalan az alkoholszint csökkentésében avagy a gyorsabb lebontásban, hiszen ez csak az emberi szervezet vérnyomásának emelkedését váltja ki – egy bizonyos ideig -, amitől frissebbnek érezzük magunkat, az alkohol felszívódását nem gyorsítják, arra hatásuk egyáltalán nincs.

Ügyvédi segítséggel a büntetése nagymértékben csökkenthető!

Kevesebb alkohol bemondása
Az sem eredményre vezető megoldás, ha az elkövető szándékosan jóval kevesebb elfogyasztott alkoholról tesz vallomást, mint amennyit valójában megivott. Az való igaz, hogy a rendőrségi kihallgatás alkalmával előszeretettel tesznek fel olyan jellegű kérdéseket, hogy ,,Milyen fajta alkoholt fogyasztott?, Hány felest?, Mennyi korsó sört?” stb. Ezek teljesen felesleges kérdések, hiszen a kiszabandó büntetés nem az Ön által közölt alkoholt mennyiségén alapul, hanem az orvosszakértő véleményén, illetőleg az Ön által fújt hiteles légalkoholmérő berendezés eredményén, ami egyértelműen kimutatja a szervezetben levő alkohol mennyiségét.

A ráivás
Gyakori az olyan védekezés is, hogy valaki arra hivatkozik ,,Csak a járművezetés után fogyasztottam alkoholt és ezért lett pozitív a szonda”. Az is előfordul, hogy valaki azt mondja – egy esetleges baleset bekövetkezése esetén -, hogy a baleset okozása után ijedtében üveg után nyúlt, hogy enyhítse a stresszt és az ijedtséget. Ezek a védekezési ,,stratégiák” egyáltalán nem vállnak be és nem is ajánlottak, hiszen orvosszakértő bevonásával ezek az állítások nagyon egyszerűen cáfolhatóak. Miért is?

Ha a cselekmény, az állítólagos italfogyasztás és a vérvétel 60-90 percen belül történt, úgy a vérvétel időpontjában vagy röviddel – néhány perccel – később történő vizeletmintavétel egyértelműen eldöntheti a ráivás vagy az utólagos szeszesitalfogyasztás tényét. A véralkohol a maximális értékét átlagértékben az italfogyasztás után 60 perc múlva éri el. A vizeletalkohol maximális értéke később mérhető. Ha a vizeletalkohol koncentrációját meghaladja, a szakértő véleményezheti, hogy az italfogyasztás a vér- és vizeletmintavételt megelőzően legalább 90-120 perccel történt. Az 1-1,5 órán belül történő ráivást igazolja az, ha a vizeletalkohol koncentrációja a véralkohol értékét nem éri el. A ráivás bizonyításának másik lehetősége a kettős vérvétel, bár lényegesen kevesebb információt szolgáltat, mint a vér- és vizeletminta együttes vizsgálata.

,,Börtönbe is kerülhetek?”
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel is találkozni a kétségbeesett ittas vezetőknél. Hallani olyan híreket, hogy valakit lecsuktak, mert ittasan vezetett. A helyzet az, hogy a törvény valóban szabadságvesztéssel rendeli büntetni az ittas járművezetést, azonban a gyakorlatban erre csak a legrosszabb esetekben lehet számítani. Ilyen, ha az elkövető például olyan súlyos balesetet okoz az ittas vezetése alkalmával, hogy valakinek maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségkárosodást okoz, vagy végső soron egy ember halálát okozza. Ezek az elkövetők valóban a legszigorúbb büntetésre számíthatnak, de azok, akik büntetlen előéletűek és nem okoznak sérülést senkinek sem, azoknak nem kell ilyen jogkövetkezményektől tartaniuk. Helyette járművezetéstől eltiltás és pénzbüntetés a ,,jutalmuk”, amihez utánképzési kötelezettség is társulhat.

Engedély nélküli vezetés
Sokakban felmerülhet a gondolat: ,,Ha már úgyis elvették a jogsimat és folyik az eljárás ellenem, akkor nyugodtan vezethetek, nincs mit elvennie a rendőrnek.” Nos, ez a kijelentés valóban igaz, azonban a gyakorlatban ez mégsem ennyire egyszerű. Ugyanis, aki ellen folyik az eljárás és ez idő alatt volán mögé ül, az az engedély nélküli vezetés szabálysértését valósítja meg. Ez a gyakorlatban

szabálysértési elzárás büntetést von maga után, ami 60 napig, legrosszabb esetben akár 90 napig is tarthat. A fentivel nem összekeverendő az az eset, amikor valaki úgy vezet, hogy már jogerősen eltiltották a vezetéstől és az eltiltás hatálya alatt vezet olyan járművet, amelyre az eltiltása vonatkozik. Ilyenkor a ,,járművezetés az eltiltás hatálya alatt” szabálysértést követi el, amit a vonatkozó törvény szintén elzárással rendel büntetni, amihez pénzbírság és további járművezetéstől eltiltás is kapcsolódhat.

Vegye igénybe tapasztalt ügyvéd segítségét minél előbb!

Ha kíváncsi milyen jogkövetkezményekkel számolhat, csak töltse ki az alábbi űrlapot! Az űrlap kitöltése után azonnal felvesszük Önnel a kapcsolatot!

Személyes adatok kezelése

Adatvédelmi szabályzat

11 + 15 =

ELÉRHETŐSÉG

Cím: 2900 Komárom, Igmándi út 6., fsz. 5.
Telefon: +36-70-281-4202
Email: iroda@szabougyved.eu
Név:
dr. Szabó Z. Tamás ügyvéd (Szabó Ügyvédi Iroda)
KASZ:
36069028

TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ

Név: Tárhely.Eu Kft.
Cím: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.
Elérhetőség: +36 1 789-2-789 | tarhely.eu | support@tarhely.eu

Ezt a honlapot dr. Szabó Z. Tamás, a Komárom-Esztergom Megyei Ügyvédi Kamarában Ü. 371 szám alatt bejegyzett ügyvéd tartja fenn (Szabó Ügyvédi Iroda, 2900 Komárom, Igmándi út 6., fsz. 5., KASZ: 36069028) az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.